Idén is nagyon sikeres volt a Helyi Termék Ünnep

2017. május 18.

Három napon át kínálta sokrétű programját az év első nagyszabású főtéri fesztiválja, a VI. Helyi Termék Ünnep. Sokszínű hagyományőrző- és kulturális- és gyerekprogrammal, Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásárral várta az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület az érdeklődőket.


Hatodik alkalommal, 2017. május 12.-14. között rendezte meg Kecskemét főterén az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület az VI. Helyi Termék Ünnepet. A háromnapos rendezvény bőségesen kínált minden korosztály számára programokat és komoly bemutatkozási lehetőséget teremtett a környékbeli településeknek. Helvécia, Bugacpusztaháza, Fülöpháza, Ballószög, Kiskőrös és Baja önálló kiállítással jelentek meg.

A helyi termékek kiállítása és vására mellett néptánc együttesek, tánccsoportok, citerazenekarok, népzenészek, operett slágerek és nótaműsor szórakoztatta a jelenlevőket. Már a megnyitó is bővelkedett látnivalóban, hiszen a 125. jubileumát ünneplő Helvécia telepeseivel vonult fel, ahol dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselő köszöntötte a szomszédos települést.

Az érdekes programok sorozata másnap folytatódott, amikor is reggel 125 helvéciai érkezett kerékpárral a főtérre, ahol Szemereyné Pataki Klaudia fogadta a csapatot.

Forrás: hiros.hu. A teljes hír elolvasásához kattintson!