2017. július 18.

Kecskemétre érkezett a “Számon-tartva” című vádorkiállítás, amelyet országszerte számos helyszínen nagy érdeklődés kísér.

A 2017. július 18-án, kedden 17 órakor a Cifrapalotában nyíló vándorkiállítás kecskeméti vonatkozása, hogy a ferences Károlyi Bernát kínai misszióból hazahozott gyékény papucsa is megtekinthető a látogatók számára.

Károlyi Bernátot 1949-ben a népügyészség egy 1946-os lajosmizsei beszéde miatt a “demokratikus államrend és vezetői, a földbirtokreform és a zsidó felekezet elleni izgatás” címén hét hónapi börtönre ítélte. Ekkor még a megfellebbezés megmentette, de ugyanezen év november végén az ÁVH mégis letartóztatta immár teljességgel koholt vádak alapján. Egy ideig Vácra internálták, majd a Gyűjtőfogházba hurcolták. Az elszenvedett kínzások és az embertelen körülmények miatt kiújult betegsége, a rabkórházban hunyt el. Holttestét – amelyet ma is keresnek – feltehetően a kommunista diktatúra számos más áldozatával együtt a 301-es parcellába temették el.

A „Számon-tartva”című vándorkiállítás megnyitójára 2017. július 18-án, kedden 17 órakor kerül sor. A kommunista egyházüldözés papi áldozatairól rendezett kiállításon a vendégeket köszönti: Dr. Rosta Szabolcs múzeumigazgató, a tárlatot megnyitja Kovács Ferenc önkormányzati képviselő.

A kiállítás kurátorai: Prevozné Balogh Irén és Tikovits Ernő

A kecskeméti helyszín kurátora: Hajagos Csaba történész-muzeológus

Kivitelezés: Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai

A vértanú és meghurcolt egyházi személyekért ökumenikus imát mondanak:

Dr. Jeney Gábor római katolikus plébános,Varga Nándor református lelkész, Kis János evangélikus lelkész, Feczák László görögkatolikus parókus és Borisz atya, a Szentháromság Görögkeleti Templom parókusa.

A kiállítás megtekinthető: 2017. augusztus 30-ig, hétfő kivételével 10 és 17 óra között.

CIFRAPALOTA, Kecskemét, Rákóczi út 1.

Történelmi háttér:

Magyarországon már 1945-től, a szovjet megszállást követően folyamatosan érték retorziók az egyházi személyeket, papokat, szerzeteseket anélkül, hogy bűncselekményt követtek volna el, bírói ítélet nélkül internálták, vagy börtönbe zárták őket. Emellett gyakran megfigyelték, és folyamatosan ellenőrizték az egyházak képviselőit. A szovjet megszállás után a vallásosság az egyik első számú ideológiai ellenséggé lépett elő, a „klerikális reakció” a szocializmus építését akadályozó „erők” gyűjtőfogalma lett. Az 1948-ban létrejött kommunista diktatúra egyik célja az volt, hogy belátható időn belül felszámolja a vallásosságot és annak közvetítőit, az egyházakat.

Az egyházak működését korlátozó intézkedések sorát az 1945-ös földreform nyitotta meg, amely elvette az egyházaktól az önállóságot biztosító anyagi alapot. Bár a földreform a katolikus egyházat érintette a legérzékenyebben, még a katolikus püspökök – így Mindszenty József, az új prímás is – elfogadták. Valamennyi egyházat sújtotta 1946-ban számos egyházi egyesület, így a cserkészszövetség betiltása is. A legnagyobb csapás azonban a felekezeti iskolák államosítása volt 1948-ban. Ezzel az egyházat megfosztották társadalmi befolyásának egyik legfontosabb bázisától. Ehhez az évhez kötődik Mindszenty József bíboros letartóztatása is.

1950 nyarán került sor a szerzetesrendek feloszlatására. Az ő érdekükben ült tárgyalóasztalhoz a püspöki kar küldöttsége a pártállam képviselőivel. Végül Grősz József kalocsai érsek a katolikus püspöki kar nevében aláírta a magyar állam és a katolikus egyház közötti egyezményt, melyben a püspökök kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy a szerzetesrendek működését az állam – néhány kivétellel – nem engedélyezi. Ezen túl drasztikus lépésekkel is igyekeztek korlátozni az egyházak működését; papok és szerzetesek ezreit szórták szét, börtönözték be vagy végezték ki, papnevelő intézeteket szüntettek meg és megszervezték a fennálló rendhez hű békepapi mozgalmat, melyhez zömében csak kényszerből csatlakozott a papság. Az egyházak működésének ellehetetlenítését elsősorban az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) volt hivatva végrehajtani.

A hatvanas években az általános nemzetközi enyhülésnek, a Kádár-rendszer konszolidációjának, valamint a vatikáni reformpolitikának köszönhetően puhatolódzó megbeszélések kezdődtek a Vatikánnal. Ezek eredményeképp született meg a magyar állam és a Szentszék között 1964-ben aláírt „részleges megállapodás”. A Vatikán elismerte Kádár János pártfőtitkár politikáját, cserébe némiképp rendezhette a magyar katolikus egyház helyzetét. Ezután a Kádár-rendszer saját elfogadtatása érdekében nem ellenségként kezelte az egyházakat, hanem támaszkodni igyekezett rájuk úgy, hogy közben csak minimális mozgásteret engedett nekik. A „klasszikus” Kádár-korszakot már egyértelműen annak az elvnek a megvalósítása jellemezte, hogy amíg az egyház létezik, fel kell használni. Ez jellemezte az állam és az egyház viszonyát az 1990-es rendszerváltozásig.

A kiállításról korábban készült videó az alábbi linken tekinthető meg:

Forrás: hiros.hu

A teljes cikk itt olvasható: http://hiros.hu/hiros-historiak/kultura/mindszenty-jozsef-miseruhaja-es-karolyi-bernat-papucsa-is-kecskemeten_-szamon-tartva-cimu-kiallitas-nyilik-a-kommunista-egyhazuldozes-papi-aldozatairol