Dr. Bogdánné Jakab Mária „MARI” emlékére

2018. február 20.

Drága Mária!

2018. február 17-én reggel hosszú szenvedés és betegség után itt hagytál bennünket magunkra, pedig a tanácsaidra, az intelmeidre most lenne igazán szükségünk.
Életed volt a Kecskeméti Főiskola, a GAMF, itt kezdtél dolgozni és erről a helyről mentél nyugdíjba. Nem tudtál elszakadni az intézménytől, a járműves csapatot a szárnyaid alá vetted, irányítottad, dédelgetted, nevelted Őket, hogy a világban sikereket érhessenek el és öregbítsék a Főiskola és Egyetem hírnevét.

Az új CAMPUS építés is a szívügyed volt, nagyon sokat segítettél nekünk az üzemletetési tapasztalataiddal, világlátásoddal, ötleteiddel, melyeket mi megpróbáltunk beépíteni a tervezés és a jelenleg folyó kivitelezés során. Számomra rendkívüli öröm volt, hogy bár nagy betegen, de részt tudtál venni a Bokréta ünnepen és osztozhattál örömünkben is.
Mindannyiunkat a gyermekednek tekintettél, óvtál, neveltél, tanítottál, szerettél bennünket, és nagyon vártad az egyetemi épület elkészültét. Megtanítottál bennünket arra, hogy nincs lehetetlen, mindig van megoldás és kiút a nehéz helyzetekből, amiért hálával tartozunk és őszinte köszönettel.
Emléked és szellemed itt van köztünk és mindig is szeretettel emlékszünk majd rád az alábbi idézettel.
„Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá” – Fekete István.

A Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. vezetősége és kollégái nevében.

Szemerey Szabolcs

vezérigazgató