Kamara a vállalkozásokért – Új kurzus a GTK-n

2020. szeptember 18.

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen „Kamara a vállalkozásokért” néven exkluzív, szabadon válaszható tárgyat indított szerda délután a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kara. A kurzusra négyszeres túljelentkezés mellett végül 25 főt vettek fel egy előzetes felmérés alapján.

 

 

 

Különleges képzés indult szerda délután a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karán. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen „Kamara a vállalkozásokért” néven indult kurzus. A képzés elindításának egyik célja az volt, hogy a hallgatók megismerjék a kamara munkáját és tevékenységét. A másik, hogy megfelelő vállalkozási és gyakorlati ismereteket szerezzenek, amit egy saját vállalkozás indításánál hasznosítani tudnak.

– Ezt segítik az egyetemi órákon, az egyetemi előadásokon túl azok a mentorok, vállalati gyakorló szakemberek, akik a projekt kidolgozása során mentorként vesznek részt és konkrétan az adott ötlet szempontjából nagyon hasznos és gyakorlati tudást fognak átadni – fogalmazott a kurzus előnyei kapcsán a Kecskeméti Televízió stábjának Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A mentorálás és a mentorok személye teszi igazán exkluzívvá a kurzust, hiszen a megye legismertebb és legsikeresebb vállalkozói segítik majd a fiatalokat. A kurzusra annyi hallgatót vettek fel, ahány mentor részt vesz a képzésen. Ez összesen 25 hallgatót jelent.

– A kiválasztás során fontosnak tartottuk azt, hogy megfelelő arányban vegyenek részt az egyes karokról a hallgatók. Ez volt a kiválasztás egyik szempontja, hogy a műszaki, gazdasági és egyéb vetületek a hallgatói csoportokban kiegyensúlyozottan tudjanak érvényesülni – magyarázta dr. Szívós László, Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánhelyettese.

A rangsorolásnál megnézték a tanulmányi átlagot és azt is, hogy hány kurzust teljesítettek már a hallgatók. Korábban is volt már arra példa, hogy az üzleti és gazdasági élet képviselői vendégelőadással jelentek meg az egyetemen, viszont most egy teljes üzleti terv kidolgozásában fognak segíteni.

A kurzus felépítéséről bővebb összeállítást láthatnak majd a Kecskeméti Televízió Gazdasági Ablak című műsorának csütörtöki adásában.

Forrás, képek és videó: https://hiros.hu/hirek/kecskemet/kamara-a-vallalkozasokert–uj-kurzus-a-gtk-n–videoval