„Hírös város az Alföldön Kecskemét” – már Petőfi Sándor is így hivatkozott az Alföld meghatározó településére. Az itt élőknek tökéletes harmóniát sikerült teremteniük a múlt értékei, a jövő fejlesztései, a védett természet és pezsgő gazdasági élet elegyével.

Kecskeméten a természetben kikapcsolódni vágyó, a kultúra, bor szerelmese, vagy éppen a gasztronómia iránt érdeklődő, vagy az építészet és a szecesszió népies formája, vagy a főtér és környéke által megidézett múlt, esetleg a piaci hangulat kedvelője, biztosan megtalálja a számára megfelelő programot, érdekességet.

A Kiskunsági Nemzeti Park, a Kecskeméti Arborétum és a Kecskeméti Vadaskert egész napos látnivalót nyújtanak az érdeklődők számára.

A város több száz éves múltra tekint vissza a szőlő- és gyümölcskultúra fejlesztésében, több borházban és boros pincében is kóstolhatunk a helyi borokból, ha pedig mindezt egy finom étel mellett képzeljük el, biztosan találunk az éttermek kínálata között egy vacsorával egybekötött borkóstolót is.

A kultúra kedvelőinek múzeumok, kortárs művészeti műhelyek állandó és időszakos kiállításai, a Kecskeméti Katona József Színház, a Ciróka Bábszínház és több mozi előadásai nyújtanak kikapcsolódási lehetőséget.

A Kodály Zoltán Zenepedagógia Intézet nemzetközi szinten jegyzett oktatási tevékenysége és zeneművészeti programja, valamint a Kecskemétfilm hagyományai méltán viszik a város hírét szerte a világban.

További információkért keresse fel a kecskemet.hu weboldalt!