A terület déli részén látványos, jövőbe mutató karakterisztikájú, 35 méter magas kilátó helyezkedik el, a városrész legmagasabb tornyaként.

Az izgalmas formákat felsorakoztató Campust innen láthatjuk egészében, valamint Kecskemét városát is alaposan szemügyre vehetjük madártávlatból és messzire elláthatunk az „Alföld tengersík vidékin”. A kilátó egyedi építészeti karakterét a többi épületen is megtalálható, azoknak egységes arculatot kölcsönző, rozsdamentes acél burkolat adja. A toronyba a felső közlekedőről is be lehet lépni, illetve központi magjában lift és csigalépcső várja a látogatókat.

 

 

Séta a magasban

Az épületegyüttes meghatározó eleme az egyetem GAMF karát és a Campus új épületeit összekötő, emelt szintű közlekedőrendszer. A felső közlekedő a gyalogosoknak nyitott lesz, valamint akadálymentes liftekkel is fel lesz szerelve. Az emelt szintű közlekedő a Campus összes épületét érinti, majd a központi teret megkerülve a Multifunkciós épület mellett érkezik meg a földszintre. A felső közlekedő vezet az Izsáki út felett átívelő hídra is, melynek impozáns burkolata méltán számíthat a közönség tetszésére. A Kilátó szintén elérhető lesz erről a magaslati sétányról.

 

Felüljáró