A magyar gazdasági modell megvalósítja Donald Trump amerikai elnök álmát – írta a Bloomberg hírügynökség.

2018. április 16.

A szerző Budapesten beszélgetett a Századvég intézet vezető közgazdászával, György Lászlóval, és idézte a véleményét. A magyar gazdaságpolitika kiigazította azzal a gazdaságpolitikával történő kacérkodást, amelyet Bill Clinton korábbi amerikai elnök munkaügyi minisztere, Robert Reich szuperkapitalizmusnak nevezett – fogalmazott az amerikai újságírónak György László. 

 

 

 

“Hozzátette: ezt a szuperkapitalista rendszert a globális vállalatok uralma jellemzi, amelyeknek a költségek csökkentésére való törekvése oda vezetett, hogy a bérek növekedése elmaradt a termelékenység növekedése mögött.”- Magyarország a posztkommunista átmenet idején elveszítette munkahelyeinek egyharmadát, miközben Lengyelországban az az arány húsz-, a Cseh Köztársaságban tízszázalékos volt – ismertette György László. Ugyanakkor az ipar kulcsfontosságú ágazataiban döntő pozíciókat elfoglaló külföldi vállalatok jóval kevesebb adót fizettek, mint a magyar vállalkozások: a gyógyszeriparban például 2010-ben 18 százalékos adót fizettek, miközben a magyar középvállalkozásoknak 52 százalékos volt az adójuk. – Az Orbán-kormány egyszerűen ezt az igazságtalanságot korrigálta – fejtette ki az amerikai elemzőnek a magyar közgazdász. ”

“A Bloomberg leszögezte: talán Európa bölcs is, ha finanszírozza az olyan nacionalista kormányok kísérleteit, mint a magyar vagy a lengyel, mert így megláthatja, hogy eredményeik fenntarthatók- e az ortodox gazdaságpolitikát folytató szomszédos országokéi mellett. Mindaddig, amíg a nacionalisták nem követnek el durva makrogazdasági és pénzügyi hibákat – és Orbánnal nem fenyeget ez a veszély -, üdvös dolog inkább az eltérő gazdasági modellek gyakorlati megvalósítását, semmint az akadémikusok által elképzelt ideákat vizsgálni – fogalmazott az elemzés. A hírügynökség véleményoldalán megjelent cikk hangsúlyozta: az Orbán-kormány tapasztalatai relevánsak lehetnek az Egyesült Államoknak is. “A magyarok néhány módszere működhetne itt is, ha a republikánusoknak lenne bátorságuk kipróbálni őket” – állapította meg az elemzés.”

Forrás: Magyar Idők

A beszélgetés itt nézhető meg: https://www.mediaklikk.hu/video/ma-este-2018-04-14-i-adas-3/